Hogy Zöld cég vagyunk, ezt már bizonyára tudja. Hogy miért, valószínűleg nem. A környezetszennyezés az egyik legnagyobb probléma, amellyel ma társadalomként szembesülünk. Az a tény, hogy a legintelligensebb teremtmények, akik valaha is lépkedtek a Föld bolygón, létezésének egy töredéke alatt olyan pusztítást végeztek rajta, hogy ez valóban elgondolkodtató.
Kétségtelen, hogy a nyomdaipar nem kis mértékben hozzájárul a természetszennyezéshez. A régi, nem újrahasznosított tonerek természetvédelmi szempontból olyan fenyegetést jelentenek, hogy a veszélyes hulladék kategóriába tartoznak. Ezt a rangot, sajnos, egyértelműen kiérdemelték. Bomlásuk a települési hulladéklerakóban ugyanis megtarthat több mint ezer évig is.
A környezetvédelmi szervezetek becslése szerint az évente eldobott tonerek száma meghaladja a fél milliárd darabot. Most talán azt gondolja, hogy ilyen szám mellett egy toner újrahasznosítása nem fogja a bolygót megmenteni. Azonban azzal a tudattal, hogy egész élete alatt több tíz darabot is elhasznál, újrahasznosításukkal jelentősen hozzájárulhat, hogy Ön kisebb nyomot hagyjon hátra a környezetben.
Ahhoz, hogy a talaj, víz és a levegő a lehető legkevésbé szennyeződjenek az Ön tonerének bomlásából vagy elégetéséből származó toxinokkal, nagyon kevés elegendő. A sokféle ökológiai megoldás egyike elküldeni a használt eredeti festékkazettát felújításra. Abban az esetben, ha utángyártott toner tulajdonosa, akkor leadhatja a legközelebbi gyűjtőudvarban.
Azonban sokkal kreatívabb módon is újrahasznosíthatja. Mi most szó szerint életet leheltünk egy üres tonerbe!
Elég föld, víz, fény, egy kis szeretet...
...és a CDRmarket üzletben dolgozó kolléganőinknek köszönhetően az öreg toner otthont adott ezeknek a zöld szépségeknek.
Abban az esetben, ha ez a virágcserép toner változatban éppen nem illik nappalijába, akkor az üres kazettákat küldje el webáruházunkba. Lépjen velünk kapcsolatba e-mailen / telefonon keresztül, hogy munkatársunk egyikével pontosítsa a szállítási címet vagy a kazetták átadását telephelyünkön. Ilyen módon biztos lehet abban, hogy a megsemmisítés teljes mértékben a veszélyes hulladékokról szóló törvény feltételei értelmében és a természettel összhangban megy végbe.